Szeptemberben a Nárcisz Asztaltársaság a 10. születésnapját ünnepelte a Budapest Hospice Ház kertjében. Az Asztaltársaság kiváló éttermei – többek között a Trattoria Pomo D’Oro is –  már  9. éve rendezik meg a különleges hangulatú nyárbúcsúztató gasztroeseményt, a  Jótevők vacsoráját.

Habár a Hospice Alapítvány az elmúlással és a méltóságos életvéggel foglalkozik, ez az este, mint mindig, most is tele volt szeretettel, melegséggel és vitalitással. A jótékonysági vacsorán résztvevő vendégek jegyvásárlásukkal és egyéb adományaikkal a méltó életvégi ápolást támogatták és 10 órányi értékes gondoskodást ajándékoztak a betegeknek. Az este során Budapest neves éttermeinek séfjei káprázatos fogásokkal örvendeztették meg a jelenlevő vendégeket, a mesébe illő, kulináris csodák mellett az elegáns estéről pedig Mautner Zsófi, mint háziasszony gondoskodott.

Az idei jótékonysági vacsora eredményeként összegyűlt 5,5 millió forint adománnyal a Budapest Hospice Ház féléves fűtésszámláját sikerült fedezni. Nagyon örültünk, hogy részesei lehettünk ennek az estének, köszönjük mi is, hogy részt vehettünk egy ilyen nemes cél támogatásában, és az alapítványt segíthettük, akik több mint 30 éve azon dolgoznak, hogy a gyógyíthatatlan daganatos betegeknek és családtagjaiknak méltóságos életvéget biztosítsanak.

Pizzabar pomodoro - Ferrari